A Klara nemet mond naplóformába öntött beszélgetések fűzére, amelyből döbbenetes erővel rajzolódik ki a XX. század legnagyobb bűntettének egész ember- és lélekpusztító iszonyata.
Sógornője, aki naplójában megörökíti Klara auschwitzi visszaemlékezéseit, nem ismer rá egykori szívbéli barátnőjére, bátyja imádott feleségére: a kedves, gyöngéd és vidám természet Klarát az átélt szörnyűségek dermedt lelkű és szívű teremtéssé változtatták.

Benső lényegét a könyv utolsó mondata fogalmazza meg:
Klara akár az üres lap.

Egyszer talán még teleíródik, de lehet, hogy örökre üres marad. A könyvet az elejétől a végéig a szenvtelen, szinte rideg közlési mód és az izzóan gyűlöletes tartalom közti magasfeszültség jellemzi.
A holokausztról szóló tengernyi mű között kevés akad, amely ilyen megrázóan ábrázolja lélekgyilkos természetrajzát.